Amikor Theodore Walker professzor a kaliforniai partoknál helikopteréről egy kardszárnyú delfin csoport vonulását követte, felfigyelt egy tőlük 500 méterrel arrább úszó, magányos cápára. Az egyik, körülbelül kilenc méteres kardszárnyú delfin hirtelen otthagyta társait, és eltűnt a víz alatt. Ezután egy ideig feltehetőleg nagy sebességgel fúródott a mélyből függőlegesen felfelé. Majd hirtelen meredeken kiemelkedett a vízből, amikorra már a szájában tartotta a háromméteres cápát. Ezután el is nyelte.
Egy, a bálnavadászok által zsákmányolt, 16 méteres ámbrás cet gyomrában egyszer Hans Hass professzor három egészben lenyelt cápára bukkant, amelyek közül a legnagyobb 3,10 méter hosszú volt.
Amikor a mexikói Baja California félsziget cápák által is igen kedvelt sekély vizű lagúnáiban a 15 méteres hosszúságot is elérő szürkebálnák világra hozzák az utódaikat, előzőleg farkúszóikkal erőteljesen csapkodva minden cápát, főként a pörölyfejűeket elkergetnek a környékről.
Az ifjú fehér- és szürkecápáknak még a mély tengerekben is óvakodniuk kell a lábasfejűek csoportjába tartozó óriáspolipoktól és óriás kalmároktól. Ezeknek ugyanis 8-12 méteres, szívókorongokkal ellátott karjaik vannak, amelyekkel akár 4 méteres cápákat is képesek megbénítani, és elfogyasztani.
Veszélyesek a tengeri kígyók is. Ezek mérete elérheti a 2,75 métert, mérgük pedig valamennyi hüllőé közül a leggyorsabban öl. Fegyverüket csak a zsákmányszerzésre, és a védekezésre használják. Tapasztalt cápák éppen ezért mindig széles ívben elkerülik őket. Tengeri kígyók azonban csak az Indiai- és a Csendes-óceánban élnek, az Atlanti-óceánban és a Karib-tengerben ismeretlenek. Egy tengeri akváriumban egyszer az ápolók beengedtek egy kígyót a cápa mellé. A cápa azonban elnyelte a hüllőt, amely azonnal belemart a torkába, így mindketten elpusztultak.
Ha a Vörös-tengerben tanyázó Mózes-lepényhalat megtámadja egy cápa, a hátmirigyeiből mérgező váladékot bocsát ki. Ettől felreped a cápa torka, ami arra készteti őt, hogy nyomban kereket oldjon.
A tengeri uborkák szintén rendelkeznek kémiai elhárító fegyverrel. Ha egyikük a cápa szájába kerül, nem marad ott sokáig, az állat ösztönösen kiköpi, még mielőtt beleharaphatna. A tenger fenekén élő nyestcápa azonban előszeretettel fogyasztja őket anélkül, hogy bármi baja esne. Rá ugyanis nem hat a méreg.
Néhány cápa azonban más fajtársait is megeszi. Közéjük tartozik a csaknem öt méteres szürkecápa, amely a mély tengerek 90 és 1875 méter közötti rétegeiben vadászik. Ez a cápa szétfűrészel és elnyel minden más, három méternél kisebb cápát. Az olyan magányos vándorok, mint a fehércápák, következetesen tartják magukat a jelszóhoz: a nagy hal megeszi a kishalakat, még akkor is, ha ezáltal a saját fajtársát pusztító kannibállá válik. A cápák tehát legkevésbé sem korlátlan urai a tengereknek, és az óceánoknak.