A cápák mérete eltérő. A legvaskosabb közülük az 1,50 méteres disznócápa, amely végigszürcsöli a partok víz alatti meredélyeit, tengeri csillagok, tengeri sünök, zsákállatok és tengeri uborkák után kutatva.
A legkülönösebb formával a dajkacápákhoz tartozó 3,60 méteres szőnyegcápa, más néven a Wobbegong dicsekedhet. A szirtrepedésben megbújva tökéletesen beleolvad környezetébe, részint a szája előtti szőnyegrojtokhoz hasonlatos bojtkoszorú miatt, amelyek különösen jól álcázzák. A bojtok rendkívül érzékeny tapintó-, szagló- és ízlelőszervek, s melyek azonnali harapóingert váltanak ki, ha zsákmányt éreznek.
A dajkacápák másik faja medúzával táplálkozik. Mivel a medúza testének 98 százaléka víz, ennek a cápának olyan a szája, mint egy léfacsaró, a különbség csak annyi, hogy a cápa nem a levet, hanem a szilárd maradványt fogyasztja el.
A fehérfoltú szirtcápa szája szintén szívásra specializálódott. Ennek segítségével ügyesen ki tudja szívni a szirtrepedésekben megbúvó halakat a rejtekhelyükből. A nagyobb zsákmányokat azonban a többi cápára jellemző módon szokta elfogyasztani.
A sima cápa többsoros, meglepően tompa élű tagokból álló fogazata a kukoricacső szemeire emlékeztet. Ezekkel a fogakkal kiválóan lehet kagylóhéjat morzsolni. Az osztrigatelepek, melyekre beszabadul, távozása után úgy festenek, mintha tank hajtott volna végig rajtuk.
A két méterre is megnövő galléros cápa polipokkal táplálkozik. Hogy fogai a síkos, gumiszerű poliptestet meg tudják ragadni, afféle kampókká alakultak át. Ez a cápafaj nagyon kedveli a mélyebb vizű tengereket, amelyekben akár 2000 méterre is le szokott merülni.
A 45 centiméteres lámpás tüskés cápa (világító cápa), amely kizárólag a Csendes- és Atlanti-óceán szigetvilágának környékén tanyázik, a hasán lévő „lámpás” segítségével a legmélyebb tengerfenéken is eredménnyel kutat zsákmánya után. Ezek általában kisebb húsdarabok más nagyobb testű halakról.
Az 1,60 méteres fűrészes cápák hosszú, kardszerűen meghosszabbodott felső állkapoccsal rendelkezik, amelyből kétélű fogak állanka ki. Segítségükkel az cápa végigszántja az iszapot vagy az algatelepet, hogy megsebezze, megölje, majd megegye az ott megbúvó állatokat.
A két méteres angyalcápák tökéletesen alkalmazkodtak a tengerfenék kínálta életmódhoz. Csaknem annyira laposak, mint a ráják. Színük jól leplezi őket. Étlapjukon rákok, csigák és egyéb puhatestű állatok szerepelnek. Fejlődéstörténeti szempontból az angyalcápák átmenet a ráják és a cápák között. Búvárokra csak akkor támadnak, ha nem veszik észre őket és rájuk lépnek.