A cápák egyáltalán nem törődnek az ivadékok gondozásával. Ez alól csak két faj kivétel. A bikacápa nősténye, nem sokkal azután, hogy lerakta utódját, szájába veszi a tojásait, és egyenként a korallszirtek repedéseibe dugdossa őket. A pörölyfejű cápa-mamák utódaik születése előtt a nyílt tengerből a tengerpart biztonságos öbleibe vándorolnak. Ezek némi védelmet nyújtanak. De olyan „tanítómestere”, akiktől megszületése elleshetné az életbenmaradás fortélyait, egyetlen cápának sincsen. Nincs is rá szükségük. A zsákmányszerzéstől az ellenség elkerüléséig minden fajta viselkedés ösztönös a cápáknál. Amennyiben nem válnak ellenségük martalékává, nem pusztulnak el betegségekben, és nem szenvednek baleseteket, a macskacápa 8 évig is élhet, a melegebb tengereken élő tüskéscápák pedig 24-dik életévüket is megérhetik. Mai ismereteink szerint legtovább az észak-atlanti vizekben honos tüskés cápa él., olykor akár 70 (!) évig is. A cápák többsége azonban 30 és 50 éves koruk közt elpusztul.